Semmittevési ösztöndíjat írt ki egy német egyetem

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2020 Szeptember 22.

Melitta - 2020 Szeptember 22, 14:49
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Sajátos pályázatot írt ki a Hamburgi Képzőművészeti Egyetem (HFBK), egyszeri juttatásként 1600 eurós (574 ezer forintos) semmittevési ösztöndíjra lehetett jelentkezni.

    A világ minden részéből érkeztek jelentkezők - mondta el Friedrich von Borries, a projekt kezdeményezője a határidő letelte után.

    A szokatlan felhívásra mintegy 1700-an jelentkeztek, a beadványok között több volt a komoly, mint a tréfás írás.

    Borries elmondta, hogy az ösztöndíj nem egyfajta karriertámogatás, hanem inkább ösztönzés arra, hogy az emberek más irányba gondolkodjanak.

    A jelentkezők közül a zsűri három nyertest fog kiválasztani november elejéig, mindegyikük kap majd 1600 eurót, ha a tétlenségi idő végén leadnak egy beszámolót.

    A projekt a "Schule der Folgenlosigkeit. Übungen für ein anderes Leben" (A követkemények nélküliség iskolája. Gyakorlatok egy másfajta életért) című kiállítás része, melyet novemberben mutatnak be a hamburgi Iparművészeti Múzeumban. A felhívást világszerte nagy médiaérdeklődés kísérte, írt róla a The Guardian brit napilap, a BBC és a Fox News is. Borries elmondta, a projektről adott interjút indiai, kínai, orosz, bolgár és afrikai hírcsatornáknak is.

    MTI
    [​IMG]
     
    Georgina Bojana kedveli ezt.

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2020 Szeptember 22.

    1. Lovas11
      Lovas11
      Az legyen mindenkinek világos hogy ez nem más mint adathalászat. Maga a cikk kereken 1 hónapos információkat tartalmaz, tehát erösen aktuális;)
      Ridita kedveli ezt.
    2. Melitta
      Melitta
      Lovas11

      Az MTI csak nem adathalaszattal foglalkozik ujabban?
      Mellesleg hogy elolvasd a cikket semmilyen adatodat nem kell megadni. Talan mas orszagokba is ki lehetne irni ilyen semmitteves palyazatot, kulon a te szemelyedet meghiva a jelentkezok elbirasara.
    3. Lovas11
      Lovas11

      Természetesen minden személyes adatodat meg kell adni. Nem tudom, miért vitatkozol azon, amiben nem vagy benne. Ráadásul mindezt a nagyképü lekezelés szintjén. Igy néz ki az adatlap.

      1.oldal
      Schritt 1
      Kontaktinformationen
      Vorname
      Genau wie auf dem Personalausweis
      Nachname
      Genau wie auf dem Personalausweis
      Geburtsdatum
      Land
      Land, in dem Sie gemeldet sind (Erstwohnsitz)
      Postleitzahl

      2.oldal

      Persönliche Angaben
      Geschlecht Männlich Weiblich Divers
      Haben Sie Kinder? Ja Nein
      Wie viele Personen leben derzeit in Ihrem Haushalt? Nur ich Ich und weitere Person(en)


      Zurück

      3.oldal
      Lebenssituation
      Bitte geben Sie nun Ihren höchsten Schulabschluss an.
      Bei anderen Abschlüssen geben Sie bitte einen vergleichbaren Abschluss an.
      Erhalten Sie derzeit eine oder mehrere der folgenden staatlichen Leistungen?
      (Mehrfachauswahl möglich)
      Nein Ja, ich erhalte…
      Kurzarbeitergeld Arbeitslosengeld I Arbeitslosengeld II ("Hartz 4") Wohngeld Kindergeld Kinderzuschlag BAföG und/oder Berufsausbildungsbeihilfe Elterngeld Unterhaltsvorschuss Leistungen gemäß des Asylbewerberleistungsgesetzes Andere Sozialleistungen

      Wie hoch ist das Nettoeinkommen Ihres Haushalts in einem durchschnittlichen Monat?
      (Auf 100 € genau gerundet)
      Derzeit wird in der Öffentlichkeit die Idee eines Bedingungslosen Grundeinkommens für alle BürgerInnen diskutiert.
      Was ist Ihre Meinung?
      (Bitte entscheiden Sie spontan nach Ihrer Überzeugung. Es gibt keine richtige oder falsche Antwort.)
      Lehne ich auf jeden Fall ab Lehne ich eher ab Befürworte ich eher Befürworte ich auf jeden Fall Ich weiß nicht
      Utoljára módosítva: 2020 Szeptember 22
    4. 28657
      28657
      De, minek kísérleteznek ilyesmivel ... elvégre dubajiként havi 3000 dollárnyi semmittevési ösztöndíj jár már régóta, az eredményeket ott lehetne a kegjobban tanulmányozni.
    5. Ernoe
      Ernoe
      Biztos vagy benne, hogy arról beszélsz amiröl a Melitta?
      -
      A Bewerbungsformular, jelentkezési lap nálam igy néz ki. Letöltheted. ;)
      A neveden és a kontakt-adatokon kívül még a szexualitásodat sem kell megadni.
    6. setni
      setni
      Biztos szenvednek....
    7. Ernoe
      Ernoe
      Van egy ország ahol a kormány milliárdnyi forintokat ad ki, "a jövőnket eldöntő" alternatívakból való kiválasztásra és "Nemzeti konzultációnak" nevezi ezt,
      az alternatívák nélküli szelvényt, amire ötletek helyet csak egy X-et tud írni az állampolgár.

      A szabad világban mindenki elmondhatja a maga kreativ ötletét söt, a jó ötleteket dotálják.

      Itt például arról van szó:
      - Hogy nézne ki egy élet, amelynek nincs következménye?
      - Ökológiai és gazdasági értelemben vett következmények nélkül?
      - Érdemes-e a következmények hiányára törekedni, ha ugy sem érhető el?
      - Milyen kihatásai lennének ennek az eredménytelenségre való törekvésnek?
      - Gazdasági és Szociális értelemben?
      - És milyen példaképek léteznek már a következmények nélküli életre a jelenben és a történelemben?

      A pályázóknak be kell mutatniuk, hogy milyen cselekedetektől akarnak tartózkodni,
      hogy életük ne legyen negatív következménnyel mások életére.

      Itt nem "alapfizetésről" van szó mint ahogy valaki félreértette
      Utoljára módosítva: 2020 Szeptember 23
      gumelig kedveli ezt.
    8. Ernoe
      Ernoe
      Egy a témához kapcsolódó rövid video arról, hogy
      megjött az ösz és kérjük a kerttulajdonosokat, hogy ne szorgoskodjanak, lustálkodjanak egy kicsit
      elég ha a lehullót leveleket egy kupacba seprik, az almát a földön hagyják mert a madarak és növények örülni fognak neki... :)

      Georgina Bojana és gumelig kedveli ezt.
    9. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      No ez rendkívül érdekes.
    10. Georgina Bojana
      Georgina Bojana
      *
      Sőt, a levélkupacok alatt, boldogan telelnek a sünik. Ezért ha bárki arra szánná rá magát, hogy az összesöpört leveleket felgyújtsa, előtte győződjön meg arról, nem bújt-e a levelek alá egy egész sün család?!

      [​IMG]
      Ernoe kedveli ezt.
    11. 28657
      28657
      mindez nagyon helyes, elvégre amit a többség jónak lát azt támogatja a kormány. Például megkérdik, hogy a családi támogatásokat munkához kössék, vagy a semmittevéshez.
      Tanulunk a németországi felháborodást keltő hibákból:
      https://lesobservateurs.ch/2018/08/...uros-de-prestations-chaque-mois-en-allemagne/

      természetesen .... sőt nem csak elmondhatja, hanem a nagyon szabad világban, például a demokrácia fő exportőrénél láthatjuk hogyan, rombolhatnak kedvük szerint.
      Olyan nincs, hogy a létnek ne lenne következménye.
      Utoljára módosítva: 2020 Szeptember 24
      Georgina Bojana kedveli ezt.
    12. Ernoe
      Ernoe
      - Micsoda kormány az amelyik a családok támogatását, a 21. században egy "népszavazástól" akarja függővé tenni?
      - biztos vannak az országban olyanok akik az "Akarjátok a totális háborút!?" parolára is igennel válaszolnának
      - A kormány nyilvánvalóan az embertelenséget támogató rétegre apellál,
      - A kérdésfeltevés megtévesztő, a kérdőívek kezelése és kiértékelése nem felel meg a demokratikus elvárásoknak

      - Az un. "családfejlesztési program" nem a rászoruló családokat hanem SUV-vásárlások elött állókat támogatja
      - Egyedülálló anyák, apák és akik nem felelnek meg a kormány vallásos elképzelésének kivannak zárva...
      - Ez inkább egy "faj-nemesitési" program, mintsem segítség a reális családok részére
      - A miniszterelnök és a helyettese nyilván a saját feleségükre és jövőjükre gondolt a törvénybehozásnál
      - Nekik ugyanis soha többet nem kell adót fizetni mert már 5-ször szültek.
      - Melyik átlag anyának van akkora jövedelme mint az ö feleségeiknek?
      - A gyerekeket kell támogatni és gyerekmunka szerencsére még nincs bevezetve europában

      Most pedig menj szépen vissza és töröld a linket amit sorozatosan megpróbálsz a CH oldalain terjeszteni
      - ha heccpropagandát akarsz terjeszteni akkor tedd azt a saját neved alatt
      - Akit érdekel az itt utána olvashat annak, amit írtál, csak a korrekt és nem összevágott videoval.
      - Gondolom nálatok is úgy volt, hogy az anyukád, apukád és a testvéred mindegyike vett magának egy cipöt.

      - Nyilván vannak hibák nyugaton is de itt még valamelyest működik a jogállam, a demokrácia.
      - Magyarországon a kisembernek fizetni kell ha a barátait megvendégeli a balatoni házában
      - A miniszterelnök, a külügyminiszter és a többi miniszter akár menyi ajándékot elfogadhat üzletemberektöl
      - Németországban egy hétvégi szállodai számla miatt vissza kellett lépnie az ország elnökének
      - Nálunk egy tanítónéin nem fogadhat el ajándékot egy szülötöl...

      - Szabad megjegyezzem, hogy a magyar katonák százai vesznek rész az általad "demokrata-export-nak" gunyolt UN akciókban.
      - Magyarország a NATO tagja és nemcsak azért, hogy Orbán elmehessen 20 év után egyszer Washingtonba végre Trump

      Megismétlem mégegyszer, arról van szó, hogy
      - az emberek keresik miről tudunk lemondani, másképp csinálni, hogy az emberiség még sokáig létezhessen

      Az egyik, nem buta ötlet:
      - muszály nekünk mindent megtenni amit per pillanat teszünk?
      - lemondhatunk e dolgokról anélkül, hogy boldogtalanná válnánk?

      - Becslések szerint, ha nem tévedek, kb. 120 milliard ember élt eddig az elmut 300.000 év alatt a Földön
      - A letelepedések, állat növényterjesztés elött nem éltek hosszan az emberek, 12-16 évesen már meghaltak
      - Az időszámítás kezdetén 30 év volt az élettartam, Jézus valószínű a kereszt nélkül is meghalt volna



      - A föld lakóinak száma nem lesz több mint 12 milliárd, ezen a családfejlesztési program sem fog változtatni
      - Aki azt ígéri, hogy a segitségével minden magyar a kárpát medencében SUV-val fog szaladgálni az hazudik.

      - A fiatalok már évszázadok ota keresnek alternativ életformákat
      - Az én diákkoromban még a "kiszállás" volt a divat, majdnem engem is rábeszéltek a kivándorlásra
      - A gyerekeim arról álmodoztak egyetemista korukban, hogy "100 dolog birtoklása elég" egy boldog élethez
      - Aztán belátták, hogy nem a "kiszállás", hanem a "beszállás" a megoldás
      - A rendszer időközbeni annyira komplikált, hogy millió egy helyen kell változtatnunk
      - Mivel senki nem akar diktatúrát ezért mindenkit be kell vonni a döntésbe
      Utoljára módosítva: 2020 Szeptember 24
      gumelig és setni kedveli ezt.
    13. setni
      setni
      Az ismerőseim egy résza már ahogy megkapta már adta is fel a konzultációt....˝nehogy jöjjönek a˝˝ migránsok ˝
      gumelig és Ernoe kedveli ezt.
    14. setni
      setni
      Nem nem.
      Azokra akik nyugodtan akarnak élni legyen étel, fűtés és tető a fejük felett.
      Nem ideológiákat akarnak hallgatni (ahhoz olvasni is kellene) elég nekik az amit a kormány mond.
      Ernoe kedveli ezt.
    15. Ernoe
      Ernoe
      Hogy a témánál maradjak és megerősítsem Melita "felhívását", valóban érdekes elgondolkodni azon, hogy
      egy "tevékenység" elhagyása nem e javítana az életünkön személy szerint és az egész emberiség számára.

      Tudom a kérdés már meglett fogalmazva milliószor, a leg különbözőbb formában,
      de mos, (mondjuk a fenyegető klímaváltozás vagy a corona járvány idején) a kérdés feltevés létkérdés, aktuális.

      Németországban az autó ipar dominál.
      - Aki nem az autó gyárban dolgozik az egy beszállító, autó kereskedő, benzinkútas, útépítő vagy fuvarozik....
      - az ember elmegy az autóval a fitness-centerbe, össze izzadja magát, utána hazakocsikázik
      - ha gyalog jött volna akkor megspórolhatta volna a helyben való futást a gumiszalagon

      - sok embernek nem éri meg elmenni dolgozni mert messze van a munkahely, sok a kiadás
      - és ami megmarad neki az kevesebb mint az állam által megállapított létminimum.
      - világos, a munka több mint robot, az szociális kapcsolat az életünk egy része...
      - na de ha "nép-gazdaságilag" egy veszteség akkor jobb ha nem üzi

      - Az emberek nem szeretik a tétlenséget ezt jól lehet látni most a Corona-járvány idején. :)
    16. Melitta
      Melitta
      A korona virus miatt sok sok orszag add havi tamogatast az aktiv dolgozoknak akik most nem dolgoznak mar honapok ota. Sok penz de meg mindig ez a megoldas a legjobb hisz pl havi $2000 dollar segitseg hogy otthon maradjon a dolgozo mintha a korhazba kerul a covi19 miatt ahol napi koltseg $1000 tol kezdodik a gyogyszerek a kezelesek stb.
      setni, Ernoe és deciso kedveli ezt.
    17. setni
      setni
      Itthon ilyen nincs mert a konzultációval szavaztak az emberek hogy nem állhat le a gazdaság. Ebből azt érti az ember amit akar....
      Ernoe kedveli ezt.
    18. gumelig
      gumelig
      Mintha a lakájmédiát olvasnám. Nem tudom elképzelni, hogy lenne saját véleményed.
      Ernoe és setni kedveli ezt.
    19. 28657
      28657
      kicsit zavarosak a dolgok, miről volt szavazás? lemaradtam valamiről?

      tényleg nem kapnak semmit akik betgség miatt nem tudnak dolgozni? ... pedig mintha lenne valami ilyesmi:
      "A 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése alapján, ha a keresőképtelenség közegészségügyi okból történt hatósági elkülönítés, illetőleg közegészségügyi okból történt foglalkozástól eltiltás vagy járványügyi zárlat miatt áll fenn, az intézkedéseket elrendelő tisztifőorvos értesíti a keresőképtelen állományba vételre jogosult orvost, aki a biztosítottat nyilvántartásba veszi, és keresőképtelenségét igazolja."

      Esetleg mennyit kellene fizetni azoknak akiknek nincs kedvük dolgozni, hogy mégis elégedettek legyenek, mosolyogva integessenek a kocsmából, a munkábamenőknek?

      A segélyekkel kapcsolatban...van ahol így állnak sorba az ennivalóért:
      Utoljára módosítva: 2020 Szeptember 25

Megosztás