Ma van a madarak és a fák napja

Beka Holt témája a 'Jeles napok' fórumban , 2019 Május 10.

  1. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    [​IMG]
    1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját.


    Kosztolányi Dezső: Madarak beszéde
    Hattyú
    – Hogy énekelnek mindenféle fattyúk,
    pimasz veréb, csicsörke, banka, vadtyúk,
    mi hallgatunk a zűrzavarba, hagyjuk,
    csivogjanak, legyen meg akaratjuk.
    Csodásan úszunk a csodás halálba,
    de ottan az igaz dalt megtalálva
    az égre sírunk, gőgös, néma hattyúk.
    Holló
    – Rég dalolt meg engemet már híres versében Poe Edgár
    és habár a század eljár, nem múlt el egy sora sem.
    Most is itt ülök s előre károgok, miként a dőre
    pusztulás vad hirdetője, a zord rímet keresem.
    Gyászruhámban, kárvallottan a bús rímet keresem

    s azt üvöltöm: „Sohasem!”
    Sirály
    – Dac és düh, mely felhők közül kiszáll!

    S birál!
    Vészben-viharban víjjogó király!

    Sirály!
    Kolibri
    – Kincs voltam, el-nem-múló, fényes ékszer,
    de szárnyra keltem, élni, csélcsap ésszel.
    Bolond is vagy, ha hírrel megelégszel.
    Csókolni itten nem lehet elégszer.
    Őrjöngj, röpülj s örülj, ha lázban égsz el.


    Kosztolányi Dezső: Fák beszéde
    Pálma
    – Versben beszélek és verssel köszöntsék
    nagy, mozdulatlan legyezőimet
    s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.
    Hárs
    – Szülőhazádban a vén udvaron
    hová gurultak labdáid, szegény?
    Hová repült a sárkányod vajon
    s kedved, hited az életed felén?
    És merre szálltak, merre tűntek el
    viháncoló, víg gyermektársaid?
    Ezt kérdezed, de senki sem felel,
    csupán mi zúgunk, régi hársak itt.
    Nyírfa
    – Héjam fehér, mint a papír.
    Megbabonázza azt, ki ír
    és hogyha elrontott a hír,
    nevem álmodba visszasír.
    Izen neked a nyír.
    Almafa
    – Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
    mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
    A lombjaim közt almák aranya.
    Mindig csak adnék, én, örök anya.
    Eperfa
    – Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
    jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
    egy nyári szellő még felém seper tán.
    Nyárfa
    – Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
    Karcsún, fehéren állok a határba.
    Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
    S minden széllel zenélek, mint a hárfa...​
     
    Csakazértis!, Cotta és setni kedveli ezt.
  2. Cotta

    Cotta Állandó Tag

    Idekívánkozik:

    "2019-ben az európai túlfogyasztás napja május 10-ére esik a Global Footprint Network által közölt legfrissebb adatok szerint. Az európai túlfogyasztás napjának dátumát úgy állapítják meg, hogy összehasonlítják az egy lakosra jutó ökológiai lábnyomot a globálisan rendelkezésre álló, egy személyre eső biokapacitással. Vagyis, ha a világon mindenki ugyanolyan ökológiai lábnyommal rendelkezne, mint az átlag európai lakos – például ugyanannyi szén-dioxidot bocsátana ki, ugyanannyi élelmiszert, rost- és faanyagot használna, és ugyanannyi beépített területet foglalna el – akkor május 10-ig az emberiség annyit használna el a természet erőforrásaiból, amennyit bolygónk egy egész év alatt tud megújítani. Az év további részében az emberiségnek a Föld természeti tőkéjének kimerítéséből kellene megélnie. Ez annyit jelent, hogy például több lenne a szén-dioxid-kibocsátás, mint amennyit a bolygó természetes ökoszisztémája képes elnyelni, vagy az erdőirtások nagyobb biomassza-pusztítást okoznának, mint amennyit a természet képes újratermelni. Ezen kívül a halászterületek még inkább kimerülnének, a talajerózió nagyobb ütemben menne végbe, és a biológiai sokféleség is gyorsabban csökkenne.
    Figyelembe véve az Európai Unió ökológiai lábnyomát és a határain belüli biokapacitását – vagyis a biológiailag termékeny területeket – az EU lakosai jelenleg kétszer annyi erőforrást használnak fel, mint amennyit annak ökoszisztémája képes megújítani.
    Az EU lakossága korántsem méltányosan használja bolygónk erőforrásait: a Föld biokapacitásának majdnem 20%-át használja fel, miközben a világ populációjának összesen 7%-át foglalja magában."
     
    Beka Holt kedveli ezt.
  3. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Elolvastam amit írtál, és elkezdtem nézelődni a neten. Teljes a döbbenetem attól amiket találtam. Pl. - a következő időszakban akár egymillió állat- és növényfaj is kihalhat.
    - ha az egész világ úgy élne, mint mi az Európai Unióban, akkor 2,8 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy a természeti erőforrások iránti keresletünket kielégítse a bolygó.
    - Magyarországon is jóval túllépjük az ideális fogyasztási szintet, ha az egész világ úgy élne, mint hazánk lakossága, akkor is több mint kettő Földre lenne szükségünk.
     
    Cotta kedveli ezt.
  4. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag



    A Kis Tengerész....


    [​IMG]

    Főőőld...... ! - ordított a tengerész a társainak, mikor hosszú-hosszú tengeri utazás után megpillantotta a száraz földet. Ebben az ordításban benne volt minden. A megkönnyebbülés, a felszabadultság, hogy ismét Földet érezhet a lába alatt.

    Tisztelete és szeretete jeléül a tengerész partot érése után megcsókolta az Anyaföldet. Az "Anyaföld" elnevezés is biztosan a tengerészeknél fogalmazódott meg. Mert jelentőségét, fontosságát hozzájuk foghatóan senki nem érezhette. Mint ahogyan azt az érzést sem ismerheti halandó ember, amikor az űrhajós visszajön az űrből, és lábát először teheti ismét az Anyaföldre.

    Az Anya Föld elnevezés kifejezi azt az érzést is, hogy "hozzá" megérkezni olyan, mint mikor az ember haza megy a szülői házhoz. A szülő Anyjához. Mert az ember számára az Anya és az Anya Föld egyformán fontos. Mindkettő az életünket jelenti. Létezésünk nélkülük elképzelhetetlen.

    De ugyan így elképzelhetetlen az élete a többi Földön élő társunknak, akikről hajlamosak vagyunk elfelejtkezni. Pedig életünk misztériumába ők is beletartoznak, nélkülük nem tudnánk azok lenni, akik, amik vagyunk. Igen, az állatokról van szó.

    Elmondom azt az esetet, hogy néhány évvel ezelőtt milyen találkozásom volt egy kis "Tengerésszel". Aki a sors ajándékaként nálunk kötött ki egy rövid időre. Aki nálunk találta meg azt a biztonságot jelentő partot.

    Kertes házban lakunk. Ez nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy a környezetünkben élő állatokkal közelebbi ismeretségbe kerüljünk. Ami természetesen abból áll, hogy mi rendszeresen vendégül látjuk őket. Főleg a téli, hideg időben. Persze, ha néhány napra javul is az idő, akkor sem hagyhatjuk abba a vendéglátást, mert kikövetelik maguknak.

    És, hogy milyen sokan lakják környezetünket, különösen ősszel, lombhullás után tapasztalhatjuk, amikor már nem tudnak a lombok között elbújni. Aki hasonló helyzetben van, az már tapasztalhatta, hogy ezek a madarak - vadgerlék, fekete rigók, a kis szürke eminenciások - a verebek -, a sokféle cinkék, milyen hűségesek tudnak lenni. Szinte óramű pontossággal várják a finom falatokat.Ha valami miatt elfelejti az ember a vendégül látást, azonnal sereges megjelenésükkel jelzik, hogy: "éhesek vagyunk!"

    És bármily hihetetlen, de mindegyik madár - a legkisebbek is! - felismeri az embert.

    Ez sokáig felfoghatatlan volt nekem, ma már természetes. Mint ahogy az is, hogy nem engednek "kéz közelbe" de nem is repülnek el ijedten, ha meglátnak. Csivitelnek, turbékolnak és várakoznak. Azt már nem is említem, hogy a fekete rigók milyen "hálaadó koncerteket" adnak a nyári estéken. Azért, mert segítséget kapnak parányi életük fenntartásához.

    Egyik reggel - mikor az újságért mentem a kapunál lévő leveles szekrényhez - az ajtón kilépve, szembe jött velem egy gyönyörű, színes tollazatú galamb. Először azon lepődtem meg, hogy milyen szép színes, a vadgalambhoz képest kétszer akkora, másodszor, hogy milyenhatározottan jött szembe velem a járdán és nézett a szemembe!

    Hirtelen azt sem tudtam, mi történik. Ilyen találkozásban még sohasem volt részem. Hogy egy gyönyörű szép galamb jöjjön hozzám, nézzen a szemembe......ahogy mondani szokták, csak épp meg nem szólalt.

    Lehajoltam hozzá, kérdeztem valamit Tőle, de, hogy őszinte legyek - az Ő határozottságával ellentétben - nagyon sután viselkedtem. Megilletődöttségemben nem tudtam, hogy mit is kell ilyen helyzetben csinálni. Először azt hittem, hogy valamilyen házi galamb, aki megsérülhetett. De olyan kecses, "áramvonalas" volt, hogy gondoltam, mégsem lehet házi galamb. Ekkor megpillantottam a lábán egy jelző gyűrűt, amelyen RO betűk, és egy négyessel kezdődő szám volt olvasható. Egy postagalamb volt.

    Közben a kis újdonsült ismerősöm ott tipegett előttem. Simogató szándékomra arrébb rebbent. Arra is gondoltam, hogy megsérülhetett, azért szállt le. De mozgásával ezt az elképzelésemet nem igazolta.

    Kiabáltam a Nejemnek, hogy jöjjön gyorsan, mert ilyen szép galambot még nem látott. Kijött, és míg csodálkozott és beszélt a vendégünkhöz, bementem, és egy marék kukoricát hoztam a kis jövevénynek. Leszórtam elé, Ő pedig, mint aki rég nem evett, gyorsan nyeldeste a kukorica szemeket.

    Egy kis tányérba tettünk Neki vizet és abból is jókat kortyolgatott.

    Utána felrepült a házunk mögött lévő hatalmas fenyőfára. Én pedig leültem a gépem elé, és - utólag már biztosan tudom - egy megoldhatatlan feladatot akartam megoldani. Kideríteni, hogy kinek hiányzik a galamb. Nem részletezem telefonálásaimat, különböző próbálkozásaimat. Éppoly felesleges lenne, mint kutakodásaim a galamb személyét, illetve tulajdonosát illetően.

    Még két napig tartott a vendéglátás. Általában egyszer evett egy nap, de, ha kimentem az udvarra, mindig jelezte, hogy "itt vagyok!". Néha beszélgettünk, ami abból állt, hogy én beszéltem hozzá, ő pedig felváltva, hol az egyik, hol a másik szemét fordította felém.De mindig rám nézett. A szemembe.

    Harmadik napon is megtörtént a reggeli táplálkozás. Néhány óra múlva kimentem valami miatt az udvarra, és szememmel kerestem a Kis Barátomat. Nem találtam. Forgolódtam, hogy merre lehet? Pár pillanat múlva a második szomszéd házának kéményén megpillantottam. Ő is észre vehetett. Felrebbent a kéményről, és én még olyat, amit a galamb produkált, nem láttam. Két hatalmas hurkot irt le, szinte szárnycsapás nélkül. Bemutatva, hogyan tud repülni. Hogy milyen jó erőre tett szert az elmúlt napokban. Egy pillanat alatt közel olyan magasan volt, ahol a fecskék szoktak vadászni. Pár pillanat múlva, mint egy vadászrepülőgép, szinte zuhanva vette célba a helyet, ahol álltam, és mégis puhán landolt mellettem, a kőkerítésen. Lenyűgöző volt.

    Tipegett néhány lépést, rám nézett, és még fel sem ocsúdtam az előbbi látványtól, mikor felrebbent, és számomra - csak néhány szárnycsapást végrehajtva - hatalmas sebességgel felrepült és egy pillanat alatt eltűnt a szemem elől. Később rájöttem. Hazament.

    Ez néhány évvel ezelőtt történt. Azóta is sokat beszélgettünk Róla, hogy miért és hogyan történhetett az a látogatás.Miért választott minket a kis Tengerész. Hiszen az utcánk mindkét oldalán kertes házak vannak, miért pont bennünket választott?

    Azt megfejtettük, hogy éhes és fáradt lehetett a Kis Vándor, valószínűleg messzi utat kellett Neki megtenni. És, hogy miért nálunk? Egy tudós az általa írt könyvben a világunk egyik hatalmas rejtélyének megfejtéséhez közelít az állatok viselkedésének vizsgálata alapján. Azt fejtegeti, hogyan tudnak meg előre különböző dolgokat az állatok. Az alapján most már tudom, legalább is gondolom, hogy az állat azt is érzi, hol fogadják szeretettel. És, ha belegondolunk, ez semmivel sem nagyobb csoda, mint az, hogy GPS nélkül közlekednek a világban. Meg térkép, és helyismeret nélkül. Amire mi nem vagyunk képesek.

    Ez azt is jelenti, hogy sokkal többet tudnak rólunk az állatok, mint mi azt gondolnánk. Mert tudósaink csak most próbálják megfejteni azt, amit ők, az állatok természetes módon gyakorolnak nap, mint nap. Azt is jelenti, hogy a Földet ők is sajátjuknak érzik. Sokféle állattörténetből ismerünk olyan eseteket, melyek azt mutatják, hogy Világunkat, Földünket jobban ismerik, mint mi, akik kineveztük magunkat a legértelmesebb fajnak. Ami nem baj. De, ha már ezt tettük, akkor viselkedjünk is úgy a Föld minden teremtményével szemben, mintha tényleg mi lennénk a legértelmesebbek. Szomorú viszont, hogy a hírek alapján egyre kevesebb azon élőlények száma, melyeknél értelmesebbnek mondjuk magunkat.

    Pedig ez a Föld csak úgy lehet igazi otthonunk, ha valamennyien együtt vagyunk rajta.

     
    Cotta, Csakazértis! és Beka Holt kedveli ezt.

Megosztás