Kerékpározás

törpi témája a 'Sport' fórumban , 2007 Július 8.

  1. TH6777

    TH6777 Vendég

    Vuelta a Espana - Spanyolok a Schleck-fivérek ellen - ELŐZETES
    2010. 08. 27. 16.25


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Noha eltiltása miatt nem indulhat az idén 75 éves Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen a címvédő spanyol Alejandro Valverde, azért így is valóságos spanyol armada próbálja legyőzni, vagy legalábbis megszorítani a szombaton rajtoló háromhetes viadalon toronymagas favoritnak számító luxemburgi Schleck-fivéreket.


    A Saxo Bank csapat két ásza még soha nem nyert egyik nagy körversenyen sem, ráadásul mindketten csalódottan fejezték be az idei Tour de France-t - Franck sérülés miatt már az elején feladta, míg Andy mindössze 39 másodperc hátránnyal lett második -, így éppen ezért döntöttek úgy mindketten, hogy ezúttal a Vueltára koncentrálnak a végső siker reményében, s kihagyják a világbajnokságot.

    A testvérpárt a hazai versenyzők közül elsősorban az egyaránt Tour de France-győztes Carlos Sastre (2008) és Oscar Pereiro Sio (2006) próbálja meg felülmúlni, de a spanyol szurkolók okkal bízhatnék még José Angel Gomez Merchante, David Arroyo, Joaquim Rodriguez vagy éppen Igor Antón kiváló szereplésében.

    Rajtuk kívül még komolyan beleszólhat az összetett elsőségért folyó küzdelembe az ír Nicolas Roche, a cseh Roman Kreuziger, az olasz Vincenzo Nibali, továbbá az orosz Gyenyisz Mencsov, aki korábban kétszer (2005, 2007) megnyerte a Vueltát.
    Amennyiben Mencsov érkezne aranysárga trikóban Madridba, akkor harmadik diadalával utolérni az örökranglista élén a spanyol Roberto Herast és a svájci Tony Romingert.

    A sprintereknél ha lehet még nagyobb küzdelemre van kilátás, ugyanis mindenki indul Spanyolországban, aki számít ebben a műfajban.
    Ott lesz a sevillai rajtnál a Touron is kiélezett küzdelmet vívó olasz Alessandro Petacchi, a brit Mark Cavendish, a norvég Thor Hushovd, de a trió csatájába beleszólhat még az amerikai Tyler Farrar, a német Danilo Hondo, az ausztrál Stuart O,Grady, vagy a hazai színek képviseletében Oscar Freire és Juan Antonio Flecha.

    A Vuelta 21 szakasza között két egyéni időfutam és öt hegyi befutóval végződő etap szerepel, s összesen 3352,6 km vár a kerekesekre.

    A Vuelta a Espana legutóbbi tíz győztese:

    2000: Roberto Heras (spanyol)
    2001: Angel Casero (spanyol)
    2002: Aitor González (spanyol)
    2003: Heras
    2004: Heras
    2005: Gyenyisz Mencsov (orosz)
    2006: Alekszandr Vinokurov (kazah)
    2007: Mencsov
    2008: Alberto Contador (spanyol)
    2009: Alejandro Valverde (spanyol)

    xlmix
     
  2. TH6777

    TH6777 Vendég


    Vuelta a Espana: belga győzelem a harmadik szakaszon
    2010. 08. 30. 19.09


    <RIGHT>
    [​IMG]


    A belga Philippe Gilbert nyerte a 65. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny hétfői, harmadik szakaszát, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést.

    Eredmények, 3. szakasz, Marbella-Málaga 156 km:

    1. Philippe Gilbert (belga, Omega Pharma-Lotto) 4:06:12 ó
    2. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa) 3 mp hátrány
    3. Igor Anton (spanyol, Euskaltel) 13 mp h.

    Az összetettben:

    1. Gilbert 8:55:56 ó
    2. Rodriguez 14 mp hátrány
    3. Konsztantyin Szjucu (fehérorosz, HTC-Columbia) 22 mp h.
    Kedden a Málaga és Valdepenas de Jaén közötti 177 km-es táv vár a mezőnyre.
    xlsport
     
  3. TH6777

    TH6777 Vendég

    Vuelta a Espana: háromesélyesre szűkölt a viadal
    2010. 09. 04. 18.51


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Hosszú szökés után a francia David Moncoutie nyerte a 65. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny szombati, öt heggyel tarkított nyolcadik szakaszát, összetettben pedig a spanyol Igor Antón állt az élre.

    Az idei utolsó háromhetes viadal első harmada után háromesélyesre szűkült a viadal: Antón mellett a szintén spanyol Joaquin Rodriguez és az olasz Vincenzo Nibali érhet aranysárga trikóban Madridba. Ez a trió a szombati etapon is egyszerre érkezett a célba az 5-7. helyen, összetettben pedig mindössze két másodperc van közöttük.

    Eredmények:
    8. szakasz: Villena-Xorret del Catí, 188,8 km:

    1. David Moncoutie (francia, Cofidis) 5:14:32 ó
    2. Serafin Martinez (spanyol, Xacobeo Galicia) 54 mp hátrány
    3. Johann Tschopp (svájci, Bouygues Telecom) azonos idővel

    Az összetettben:
    1. Igor Antón (spanyol, Euskaltel) 32:28:49 ó
    2. Joaquin Rodriguez (spanyol, Katyusa) azonos idővel
    3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas) 2 mp hátrány
    Vasárnap a Calpe és Alcoi közötti 187 km-es etap vár a mezőnyre.
    xlsport
     
  4. kincsek

    kincsek Állandó Tag

    Milyen jó is kerékpározni... már alig várom, hogy felpattanhassak rá.
     
  5. TurboSteve

    TurboSteve Állandó Tag

    Szombat - vasárnap Csillebércen 24 órás Mtb verseny.
     
  6. TurboSteve

    TurboSteve Állandó Tag

    A Vuelta szombati szakaszát nézzétek meg, izgalmasnak ígérkezik ! A szervező jól kitalálták az idei kört...
     
  7. Kertes

    Kertes Állandó Tag

    Ez csúcs! Manapság már nem hajtanak le ekkora távot a profik sem, csapatban méghozzá! Minden elismerésem párodnak! Üdv:Kertes
     
  8. TurboSteve

    TurboSteve Állandó Tag

    Alakul a csillebérci montis pálya. Tegnap óta esik az eső...
     
  9. TH6777

    TH6777 Vendég

    Kohl: Dopping nélkül nem lehet Tour de France-ot nyerni
    2010. 10. 06. 07.35


    <RIGHT>
    [​IMG]


    A 2008-as pozitív tesztje után visszavonult Bernard Kohl szerint nem lehet doppingszerek nélkül megnyerni a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.


    "Ez képtelenség. A kontroll hatékonyságáról pedig csak annyit, hogy pályafutásom alatt 200-szor ellenőriztek, 100-szor volt bennem valamilyen tiltott anyag, és csak egyszer buktam le" - közölte kedden a két évvel ezelőtti Tour harmadik helyezettje és hegyi bajnoka, akinek pozitív CERA-tesztje miatt törölték az eredményeit.

    Az osztrák ex-bringás közvetve az idei bajnok Alberto Contadort is meggyanúsította, mondván:
    "Floyd Landis 2006-ban 40 km/órás átlaggal nyerte meg a Tourt, aztán fennakadt a szűrésen. Idén Contador ugyanilyen sebességgel győzött..."
    <CENTER></CENTER>



     
  10. TH6777

    TH6777 Vendég

    Volt főnöke hisz Contadornak
    2010. 10. 08. 12.31


    <RIGHT>
    [​IMG]


    A doppingvétség miatt bajba került Alberto Contadornak hisz volt főnöke, Johan Bruyneel, és szerinte sem bűnös a háromszoros Tour de France-győztes spanyol kerékpáros.


    "Ismerem Albertót, három évig dolgoztunk együtt. Én személy szerint nem tudom elhinni, hogy bűnös" - jegyezte meg a Discovery Channel és az Asztana csapatánál is Contador edzéseit irányító szakember. Hozzátette: a bringásnak elhiszi, hogy fertőzött étellel került szervezetébe a klenbuterol.
    Bruyneel egyben jelezte azt is: az illetékeseken múlik, hogy miként kezelik Contador ügyét.
    "Sajnálom őt, ha eltiltják vagy ha csökkentett eltiltást kap" - tette hozzá.
    A sajtó nem ennyire megértő: német, francia és amerikai lapok szerint Contador mintái azt sugallják, hogy a világ pillanatnyilag legjobbjának tartott kerékpárosa doppingolt, nem pedig fertőzött étel miatt akadt fenn a vizsgálaton.
    A háromszoros Tour de France-győztes bringás szervezetében nagyon kis mennyiségű, a megengedett érték 400-ad részét jelentő 50 pikogrammnyi(0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki az idei Tour július 21-i pihenőnapján, a Tourmalet hegyre vezető másnapi szakasz előtt levett vizeletmintájában.
    Sajtóinformáció szerint Contador vértranszfúzión esett át a Tour alatt, és az egyik tasakban vérhigítószert is felfedeztek. Kitérnek rá, hogy Contador vizeletében is mutattak ki ilyen vérlágyítót, s a hígítás magyarázza azt, hogy a tiltott listán szereplő - többek között az állóképességet fokozó - klenbuterol csak kis mértékben volt jelen tesztanyagában.
    A spanyol kerékpáros a csapata által lefolytatott belső vizsgálatnál arra hivatkozott, hogy a franciaországi viadal alatt Spanyolországból hozatott hús volt fertőzött, és emiatt jutott klenbuterol a szervezetébe.
    <CENTER></CENTER>



    XLsport
     
  11. TH6777

    TH6777 Vendég

    Sárga erkélyek Contador szülővárosában
    2010. 10. 09. 13.49


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Szülővárosa egy emberként kiáll a doppinggyanúba keveredett Alberto Contador mellett, aki idén harmadszor nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.

    A Madridhoz tartozó Pinto polgármesteri hivatalának erkélyére - a Tour-éllovasnak járó trikóra utalva - sárga transzparenst tettek ki, és José Martin Nieto városvezető felszólította a 44 ezres település lakosait, hogy sárga kendővel díszítsék fel balkonjaikat-ablakaikat.
    "Pinto büszke Contador patyolattiszta pályafutására, és a csalók elleni küzdelmére" - áll a városházi állásfoglalásban.

    A 27 éves bringás szervezetében nagyon kis mennyiségű, a megengedett érték 400-ad részét jelentő 50 pikogrammnyi (0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki az idei Tour július 21-i pihenőnapján. Sajtóinformáció szerint Contador vértranszfúzión esett át a Tour alatt, és az egyik tasakban vérhígítószert is felfedeztek. Kitérnek rá, hogy Contador vizeletében is mutattak ki ilyen vérlágyítót, s a hígítás magyarázza azt, hogy a tiltólistán szereplő - többek között az állóképességet fokozó - klenbuterol csak kis mértékben volt jelen tesztanyagában.
    A spanyol kerékpáros a csapata által lefolytatott belső vizsgálatnál arra hivatkozott, hogy a franciaországi viadal alatt Spanyolországból hozatott hús volt fertőzött, és emiatt jutott klenbuterol a szervezetébe.​
    <CENTER></CENTER>



     
  12. TH6777

    TH6777 Vendég

    Buruczki blog: bajnoki cím országúton

    [​IMG]

    Buruczki Szilárd, a Magellan Kőbánya TC mountain bike versenyzője országúton zárta a versenyszezonját, de nem fogott ki rajta a kissé idegen közeg, megnyerte a hegyi országos bajnokságot. Szilárd beszámolója a futamról:
    Sziasztok, A országúti hegyi bajnoksággal fejeztem be az idei szezont. Még éreztem magamban elég erőt a fogaskerekű verseny után, hogy jól mehetek a hegyi bajnokságon, végül is veszíteni valóm nem volt. :)

    A „félig csapatommal” (Aegon-Notebookestore Team) utaztam le Parádra. Parád-Kékes közötti 17 km-es szakaszon volt az országúti hegyi bajnokság. A hét közepén bejártuk a pályát, edzetünk a Mátrában pár órát Szegáékkal, köszönet a fuvarozásért Hegyes Janinak. A nevezést Lukács Zoli csapatvezető intézte, mi addig készülődtünk a versenyre. A rajt előtt Árvai Attila (sokszoros magyar bajnok) közölte a csapat taktikát, ezzel nekem is sokat segített.
    A bajnokság belülről nézve:
    a verseny elején elmentek hárman, én a mezőnyben utaztam, néhányan próbálkoztak elmenéssel vagy csak az álmosító tempót rázták fel. A galyatetői elágazónál Szega is megindult, én is mentem vele és utána néhányan elöl forogtunk Mátraházáig, ahol utolértük a szökevényeket. Amikor a kékesi útra felfordultunk, Szega megindult, majd utána Fejes Gabi húzta meg a kb. 10 főre olvadt élbolyt.
    Egymást követték a rövid megindulások Szega és Fejes Gabi között, én csak tettem nekik a kereket, még nem támadtam, kivártam. Az utolsó 2 km-re már csak hárman maradtunk én, Szega, Fejes. A rövid iramváltások nekem is rosszul estek, de elég jól tartottam magam, majd én is előre kerültem az utolsó 1-1,5km-nél. Éreztem, hogy most kell ritmust váltani és menni, az utolsó egy kilit megnyomtam. Szegáék könnyen leszakadtak rólam, megnyugtató előnnyel értem célba, ezzel MTB és CycloCross szakágak után, országúton is nyertem hegyi bajnokságot. Köszönöm az Aegon-Notebookestore Team-nek a segítséget, nagyon jól mentek, Molnár Pisti U23-ban hozta el a bajnoki címet, a nőknél Zelinka Gabi szerezte meg a bajnoki trikót, Benkó Barbi előtt. Garatula mindenkinek. :)
    Jó befejezés volt a szezon végére a hegyi bajnokság, novemberig pihenő, majd kezdem a felkészülést a jövő évi MTB szezonra. Néhány hazai CycloCross versenyt is beiktatok az edzések közé, jó lehetőséget ad erre az újonnan debütáló SuperCross sorozat. Külön köszönet Noé Balázsnak (Probike guru) a kölcsön gépért, nélküle elindulni sem tudtam volna...

    Mindenkinek köszönöm a segítséget és a szurkolást, hogy hozzá segítettek a jó eredményekhez és bíztak bennem a 2010-es szezonban ​
     
  13. TH6777

    TH6777 Vendég

    Kerékpár: a visszavonuláson gondolkozik Contador
    2010. 10. 13. 08.22


    <RIGHT>
    [​IMG]


    A visszavonulást fontolgatja a doppinggyanúba keveredett Alberto Contador, aki idén harmadszor nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.

    "Elment a kedvem az egésztől, már azon gondolkozom, hogy a nemzetközi szövetség ítéletétől függetlenül befejezem a karrieremet. Erről már a hazai kerékpárszövetséget vezető Carlos Castanóval is beszéltem" - mondta kedden a 27 éves versenyző.
    A 27 éves bringás szervezetében nagyon kis mennyiségű, a megengedett érték 400-ad részét jelentő 50 pikogrammnyi (0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki az idei Tour július 21-i pihenőnapján. Sajtóinformáció szerint Contador vértranszfúzión esett át a Tour alatt, és az egyik tasakban vérhígítószert is felfedeztek. Kitérnek rá, hogy Contador vizeletében is mutattak ki ilyen vérlágyítót, s a hígítás magyarázza azt, hogy a tiltólistán szereplő - többek között az állóképességet fokozó - klenbuterol csak kis mértékben volt jelen tesztanyagában.
    A spanyol kerékpáros a csapata által lefolytatott belső vizsgálatnál arra hivatkozott, hogy a franciaországi viadal alatt Spanyolországból hozatott hús volt fertőzött, és emiatt jutott klenbuterol a szervezetébe.
    Tavaly honfitársa, a gátfutó Josephine Onyia hasonló módon - és szintén a kölni labor "jóvoltából" - akadt fenn a vizsgálaton, akkor a Nemzetközi Sportdöntőbíróság kétéves eltiltást szabott ki.
    <CENTER></CENTER>



    XLsport
     
  14. TH6777

    TH6777 Vendég


    Az idei utolsó nagy országúti csata!
    Szombaton rendezi a Giro d’ Italiát is szervező RCS Sport a szezon utolsó jelentős országúti viadalát, a Lombardiai Körversenyt, melyen a vb-mezőny színe java rajthoz áll majd, hogy a Comói tó körül kijelölt pályán kiderüljön, ki Lombardia királya.

    A Milánóból induló 260 kilométeres útvonalon idén jelentős módosítások történtek, ami konkrétabban egy nagyon kemény, 1124 méteres emelkedőt jelent (Colma di Sormano), közvetlenül a szokásos Madonna del Ghisallo mászása után.

    Ez megkeverheti a történetet, nehéz megjósolni mi történik majd, egy biztos, a hegyimenőknek kedvez inkább, kicsit a klasszikus-menők rovására, akiket jobban elfáraszt majd a mászás. A Philippe Gilbert típusú versenyzők, Filipo Pozzato, Matti Breschel, stb. mellett így még inkább előtérbe kerülhetnek a Cadel Evans-hez, Andy Schleckhez vagy Vincenzo Nibalihoz hasonló menők, Giovanni Visconti, Samuel Sanchez. Bár az útvonalba iktatott új emelkedő nem az ő malmára hajtja a vizet, de meg kell említeni, hogy prezentálni fog új szivárványszínű szettjében az új világbajnok, Thor Hushovd is.

    Komoly eséllyel indult volna a szezon végi egynaposokra remek formába lendülő Robert Gesink is, de édesapja balesete miatt lemondta a részvételt. Szintén hiányozni fog egy kétszeres győztes, az olasz Damiano Cunego. Érdekes lehet viszont a vb-idején még fáradtságra hivatkozó Joaquín Rodriguez, aki képes lehet elementáris erejű támadásra az utolsó emelkedőn. A Katyusa csapata egyébként nagyon komoly erőt képvisel: a Rodriguez-Pozzato kettőssel, akik két eltérő forgatókönyv alapján is nyerő emberek lehetnek, hogy Kolovnyevről, valamint az erős segítőkről ne is beszéljünk.

    Hasonlóan kétfejű és rugalmas a Saxo Bank gárdája is Andy Schleckkel és Matti Breschellel, kérdés, hogy mennyire lesznek képesek a közelmúlt eseményeinek ismeretében együtt dolgozni, vagy mennyire kerülnek előtérbe az egyéni érdekek. Félretéve azonban az okoskodást, egy biztos, aki szereti az országúti kerékpársportot, ne hagyja ki a az elit profi mezőny szezonzáróját szombaton!


     
  15. TH6777

    TH6777 Vendég

    Contador nem lesz ott a 2011-es Tour de France bemutatóján
    2010. 10. 15. 07.46


    <RIGHT>
    [​IMG]


    A címvédő Alberto Contador - doppingügye miatt - nem vesz részt a 2011-es Tour de France országúti kerékpáros körverseny jövő keddi bemutatóján.

    A Touron háromszor, a Giro d,Italián és a Vuelta a Espanán egyszer-egyszer győztes spanyol sztár sajtófőnöke szerint mivel addig nem dőlnek el az ügy főbb kérdései, így nem lenne szerencsés párizsi megjelenése.
    "A nemzetközi szövetség döntésére várunk, amely remélhetőleg bizonyítja az ártatlanságát" - mondta Jacinto Vidarte a L,Equipe című francia sportnapilapnak.
    Eközben Alejandro Blanco, a Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke kijelentette, hogy meg van győződve Contador ártatlanságáról.
    "Beszéltem Albertóval és hiszek neki. Több mint százszor ellenőrizték az év folyamán, és soha nem találtak tiltott szert a szervezetében, így nincs okom kételkedni benne" - jelentette ki a sportvezető.
    A 27 éves bringás szervezetében nagyon kis mennyiségű, a megengedett érték 400-ad részét jelentő 50 pikogrammnyi (0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki az idei Tour július 21-i pihenőnapján. Sajtóinformáció szerint Contador vértranszfúzión esett át a Tour alatt, és az egyik tasakban vérhígítószert is felfedeztek. Kitérnek rá, hogy Contador vizeletében is mutattak ki ilyen vérlágyítót, s a hígítás magyarázza azt, hogy a tiltólistán szereplő - többek között az állóképességet fokozó - klenbuterol csak kis mértékben volt jelen tesztanyagában.
    <CENTER></CENTER>



    XLsport
     
  16. TH6777

    TH6777 Vendég

    Elszabadult a „Gyilkos” – Danilo di Luca

    Létrehozva: 2010. október 15. 18:50

    [​IMG]

    Az olasz olimpiai bizottság (CONI) antidopping tanácsa mérsékelte a 2007-es Giro győztese, az olasz Danilo Di Luca büntetését a dopping ellenes nyomozásban való együttműködésért, így a Gyilkos becenévre hallgató bringás mától versenyezhet.
    Di Lucát a tavalyi Giro d’Italián produkált pozitív doppingteszteken fogták meg EPO-CERA-val, ahol egyébként 2. lett összetettben az orosz Gyenyisz Mencsov mögött. A kétéves eltiltás 2011. július 21-én járt volna le eredetileg.

    Di Luca az elmúlt hónapokban komoly segítséget nyújtott a dopping ellenes szerveknek különböző folyamatban lévő nyomozásokban. Szintén mérsékelték a kapcsolódó pénzbüntetést is, 280 000 euró helyett 106 400 euróra. Olasz lapértesülések szerint a Gyilkos a Geox-ban vagy a Lampre ISD-ben térhet vissza a mezőnybe.
    Nagy bejelentés készül Armstrong ügyében

    Létrehozva: 2010. október 15. 10:41


    [​IMG]

    A minap Alberto Contador doppingügyével kapcsolatban megszólaló WADA igazgató, David Howman nyilatkozott a Lance Armstrong és korábbi csapata, a U.S. Postal berkein belül folyó szisztematikus doppingolással kapcsolatos nyomozásról is.
    A doppingellenes világszervezet elöljárója kijelentette, hogy az amerikai szövetségi eljárás olyan jelentőséggel bírhat a dopping-ellenes küzdelemben, mint a BALCO-ügy, amely az atlétikában és a baseballban folyó illegális szteroid használatot derítette fel az USA-ban.

    Az AP hírügynökségnek Howman annyit mondott, hogy: „A jelenleg folyó vizsgálatokról hamarosan új információk jelennek meg, melyek olyan jelentőséggel bírnak majd, mint a BALCO-ügy.”

    A BALCO-ügyben ugyancsak Jeff Novitzky derítette fel a tényeket, aki a hétszeres Tour-győztes csapata ellen folyó nyomozást is vezeti. Az elmúlt hetekben ismét több tanút hallgattak meg a szövetségi törvényszék előtt.

    Dr.sport.hu

     
  17. TH6777

    TH6777 Vendég

    Kerékpár: tiltakozó akciót tartanak a lombard körverseny indulói
    2010. 10. 16. 08.29


    <RIGHT>
    [​IMG]


    Tízperces tiltakozó akciót tartanak a szombati lombard körversenyen induló kerékpárosok.

    A szezon utolsó nagy viadala előtt a bringások így tiltakoznak az olasz doppingellenes főügyész nyilatkozata ellen. Ettore Torri korábban arra tett utalást, hogy gyakorlatilag minden kerékpáros doppingol.
    A lombard körverseny címvédője, Philippe Gilbert megjegyezte: ez az egyik módja annak, hogy jelezzék, a kerékpársportot nem lehet összemosni a doppingolással.
    <CENTER></CENTER>



    XLsport - Mti
     
  18. TH6777

    TH6777 Vendég

    161-en(!!!) adták fel a Lombard Kört


    Szokatlanul sokáig kellett várni az eredménylistára az ítéletidőben rendezett szombati Lombardiai Körverseny után, mint utólag kiderült, nem véletlenül…

    A belga Philippe Gilbert győzelmével véget érő viadalon mindössze 34-en viselték el a gyűrődést a 196 fős pelotonból, 161-en feladták a versenyt! A 260 kilométer során többek között 6 fokos hideg, zápor és bukások tucatjai tizedelték a mezőnyt.


    Dr.Szóló
     
  19. TH6777

    TH6777 Vendég

    Kerékpár: Szalontay Bécsben döntötte meg szentpétervári rekordját


    Szalontay Sándor máris megdöntötte alig egy hónapja, a szentpétervári pályakerékpáros Eb-n beállított rekordját. A KSI-Schwinn Csepel SE U23-as versenyzője a szeptemberben 200 méteren elért, 10.799 mp-es eredményét adta át a múltnak csütörtökön Bécsben; a Ferry Dusika Stadionban, hivatalosan kiírt csúcskísérleten 10.788-at hajtott, ami 66.74 km/órás átlagnak felel meg.

    <!-- .cikkhead -->
    A bécsi Ferry Dusika Stadionban rendezik a hét második felében a GP Vienna UCI IM2-es pályaversenyt, amelyen Magyarország színeiben több kerekes is rajthoz áll. A mieink és a házigazda osztrákok mellett német, olasz, cseh, szlovák és lengyel versenyzők tekernek az érmekért.

    Dr.Szóló
     
  20. seninha

    seninha Állandó Tag

    Nem vagyok egy nagy kerékpár szakértő, de aki már látott egy Tour-t, az nem hiszi, hogy ezt valamiféle "orvosi segítség" nélkül meg lehet csinálni. Napi több száz km, 3 héten át...
     

Megosztás