Nem, nem az én írásom.... KRÚDY GYULA írása a Pesti Naplóból 1919-ből

Published by Georgina Bojana in the blog Georgina Bojana blogja. Megtekintés: 601

Kedves Olvasóim,
ma olvastam, s úgy éreztem, meg kell ezt osztanom. Ezt a gyöngyszemet. Olvassátok és gondolkozzatok el azon, hogy a régi időkben sem volt mindig papsajt, de azért "sajt" többnyire került az asztalokra. Mivel az régen sokkal olcsóbb volt, mint manapság. Viccet félre téve, az írásnak van komoly mondandója is. Mint minden Krúdy írásnak, ennek is találtam mondanivalóját, amin sikerült jól el is gondolkoznom.

"
MAGYAR HASAK

Az étkezés kultusza nemegyszer felülmúlja a nő és a szerelem jelentőségét: csak a fiatal hátgerincnek való a nők körül való forgolódás, míg a nemzet törzsei, a férfiak, elszélesednek, mint a tölgyfák, és a csontrendszer és a test alkata leginkább üldögéléshez idomul, amint a régi magyarok csontvázán ez pontosan észlelhető. Ama tekintélyes, hosszú szárnyas-kabát, amelyet Magyarországon a megállapodott férfiak közönségesen viselnek (amelyet ferencjózsef-kabátnak is neveznek, míg ha magyaros cifrák díszítik: hívják Deáknak, vagy kántor-kabátnak), a szabóknak előrelátható találmánya a növekedő emésztési helyek és részek befödésére. Nem is lehetett egy fecskefarkos, úrfikabátos úriemberből alispán. Has nélkül akár a világra se jött volna a közéleti magyar. A keszeg emberek még a nőknek sem tetszenek. Szép, kövér emberekre várnak a stallumok és gazdag özvegyek. Ki hitt volna a sovány bírónak, kecsege papnak, agárhátú fiskálisnak? A férfiak bizottsága már karakterben szükségesség volt. Csak a soványokat akasztották fel. Rendes emberről külön vett mértéket az asztalos, amikor kiterítették.

Ez a heptikás írói nemzedék, a bánatos tintanyalók és az Otthon-körbeli gavallérok honnan is tudták, hogy Magyarországon hasat illik ereszteni még a költőnek is? Petőfi, ha életben marad, bizonyosan olyan széles derekú ember lett volna, mint Arany vagy Vörösmarty. Amint a jó alispánnak testi terjedelmével alaposan be kellett tölteni vala a széket, a koszorús költőhöz is illett némi férfias korpulencia. Hiába erőlködik vala Virág Benedek vagy Tompa Mihály a nemzetbeli osztatlan népszerűségre. Aki fogyóhold-szerű arcképüket látta, bizony kiábrándul a versek írójából. Csak a vagabundok halnak meg soványan Magyarországon, a mihasznák, a betegek, az elvetemült lumpok. Nem is volt hitele egy hasatlan embernek. Hogyan lehetne tisztességes, megbízható, szavahihető férfi, aki egy országban soványan marad.
Milyen szép hasak voltak!
A főtisztelendő klérus körében a kerek cipóhasak voltak föltalálhatok, míg a bíráknak, ügyvédeknek, hatósági embereknek hegyes hasuk volt, mint a dárda, amellyel megdöfték az igazságot vagy a gonosztevőt. Mint a tömlők lógtak a mamelukok hasai, míg a szélsőbaloldalon oly kemény dombok emelkedtek, amelyek a régi világban verekedésnél is hasznosak voltak; a hassal való lökdösést ismerték a perzekútorok, mikor a rabvallatás folyt. Milyen szép hasakat neveltek a házasemberek! Hogy elgömbölyödtek az arcok és a fejek, midőn a férfiú megfelelő hivatalhoz jutott! Mily megható volt a testi pihenés és nyugodalom végig a hosszú életen, mintha senki sem lett volna beteg Magyarországon. Mindenkinek megvolt az ennivalója, bora és kényelmes ágya. A regények boldogtalan szerelmeseiről a méhes ebéd utáni döngicsélésében vagy a régi divatlapokkal, élces újságokkal, Vasárnapi Újság-beli képekkel teleragasztott kamarában egy megsárgult újság tárcarovatából értesült a jóravaló ember; a lugasban savanyúvíz meg kerti bor hűlt, amíg a gazda fejcsóválva forgatta az újító költők bolondos füzeteit.

A régi magyarországbeli élet nem a változatosságra, hanem a jóságos hosszadalmasságra volt berendezve. A gondtól senkinek sem hullott ki a haja, mert a gondon könnyen lehetett segíteni. Teli gyomorral senki se ment a folyónak, ebéd után szundikált az ember, nem gondolt az öngyilkosságra. A kerekre hízott asszonyok egy hosszú életen át egyébre se gondoltak, mint arra, hogy mit főzzenek ebédre – ez a gondolatvilág nem alkalmas a női léhaság és könnyelműség ébredezésére. A spájzok, kamarák, konyhák, rendesen megfoltozott fehérneműek megnyugtatták a férfiakat az asszonyok hűségéről. Csak ott volt szemetes az udvar, ahol a nőknek gondolata messze csavargott a háztól, mint éjjel a macska. Egy derék asszony nem is ügyelhetett egyébre, mint a Háztartására – hisz annyi gondja, vesződsége volt szegénynek, hogy társaságba jutván, nem is tudott egyébről beszélgetni: – így hallotta, látta ezt már az anyjától, nagyanyjától. Az asszonyok összeültek, és megtárgyalták a háztartásbeli bajokat, eseményeket. Míg a férfiak nyugodtan szívták pipáikat. Kinek jutna eszébe a féltékenység, amikor az asszony cselédeiről panaszkodik?

A háború előtt mintha nem is lett volna szegény ember Magyarországon. Minden kémény füstölt, és harangszóra mindenütt ebédet tálaltak. Az volt a legszerencsétlenebb ember, akinek sehol sem terítettek. A testi megelégedettség érmetszője, az elhibázott magyar politika egészségi szempontból is szükséges volt. Hiszen, ha a politika sem lett volna, mindenkit megütött volna a guta a jóléttől. A nemzeti energia és a vér lecsapódott. A vérmes indulatok kitombolódtak. Senkinek sem rontotta el az étvágyát a politikai szenvedély.
Tejjel-mézzel folyó Kánaán, hová lettél?
Vajon következnek-e még századok Magyarországon, amikor csendesen emésztett a nemzet, erejét gyűjtögette, hosszan pihent, lassan, meggondolva élt, erős fiúkat nevelt, szép lányokat hoztak a gólyák, és mindenki jóllakott étellel, igével, csöndes politizálással?
Úgy nézem, hogy a tunya, üldögélő, nagyokat evő magyar élet a történelem könyvébe kerül. A férfigerincek elszoktak a hosszú háború alatt a tölgyfás megállapodottságtól. Ruganyos, zenebonás, nyugtalan életmód következik. A szép, kövér embereknek befellegzett.

Krúdy Gyula
(Pesti Album,1919)
2016.01.01. mentés 056.jpg
  • Georgina Bojana
  • Beka Holt
Hozzászólnál? Jelentkezz be...